A hűséges pásztorfiú
Gerhardt, a német pásztorfiú nagyon szegény volt. Egy nap, amikor az erdőszélen, a völgyben legelésző nyájat őrizte, egy vadász jött ki az erdőből, és azt kérdezte tőle:- Milyen messze van innen a legközelebbi falu?- Hat mérföld, uram - válaszolta a fiú -, de az odavezető út csupán egy ösvény a juhok számára, és nagyon könnyen el lehet tévedni rajta.A vadász a tekervényes csapás felé nézett, és azt mondta:- Fiam! Nagyon éhes és szomjas vagyok. Elveszítettem a társaimat, és eltévedtem. Hagyd itt a nyájat, és mutasd meg nekem az utat. Tisztességesen megfizetek érte.- Nem hagyhatom el a nyájat, uram - mondta Gerhardt. - Elszélednek az erdőben, és lehet, hogy a farkasok felfalják őket, vagy rablók kezébe kerülnek.- Micsoda? - értetlenkedett a vadász. - Ez nem a te nyájad. Egy-két juh elveszítése nem jelent nagy veszteséget a gazdádnak, neked pedig többet fizetek, mint amennyit egész évben keresel.- Nem mehetek, uram - felelte egyenesen Gerhardt. - A gazdám rám bízta a nyájat, és megfizet az elvégzett munkám után. Ha elvesztegetem az időmet, ami nem az enyém, és a nyáj elvész, az olyan lenne, mintha én loptam volna el a bárányokat.- Nos - mondta a vadász -, akkor bízd rám a nyájat, mialatt te elmégy a faluba, és hozol nekem ételt, italt, és vezetőt. A nyájnak gondját viselem addig.Gerhardt a fejét rázta.- A nyáj nem ismeri a hangodat, és… - elhallgatott.- És? Nem bízol bennem? Tisztességtelennek látszom? - kérdezte dühösen a vadász.- Uram! - szólt a fiú. - Te megpróbáltál rábírni engem a kötelességem elhagyására, és azt akartad, hogy szegjem meg a gazdámnak adott szavamat. Honnan tudhatom, hogy megtartod az ígéreted?A vadász elnevette magát, mert érezte, hogy a fiú teljesen sarokba szorította. Így felelt neki:- Látom, gyermekem, hogy te hűséges és rendes fiú vagy, nem felejtelek el. Mutasd meg nekem az utat, és megpróbálok egyedül eljutni a faluba.Gerhardt ekkor felajánlotta az éhes embernek a tarisznyájában lévő ennivalót, és a vadász boldogan elfogyasztott mindent. Ebben a pillanatban feltűntek a társai, és Gerhardt legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy a vadász nem más, mint a nagyherceg, aki az egész környék tulajdonosa.A herceg olyannyira értékelte a fiú becsületességét, hogy nem sokkal később elküldött érte, magához vette és taníttatta őt. Néhány év múlva Gerhardt nagy befolyású és magas rangú emberré vált, de holtáig becsületes és igaz maradt.
Ki ne ismerné a kis pásztorfiút Dávidot, akit a nyáj mellől hivott el királynak Isten. De lássuk csak tényleg kicsi volt? Hát lehet termetében igen, főleg hogy mindenki Góliát mellett látja, de azért ha jobban megfigyeljük, nem is volt olyan kicsi. Amint Dávid elhivásáról olvasunk (1Sám 16:6-13) láthatjuk, hogy nagy szive volt, hisz a kis báránykát még az oroszlán szájábol is képes volt kimenteni. Már itt megtanitotta Isten neki, hogy a juhait őrizze. Ezt láhtatjuk később, hogy a katonáit is védeni tudta, szerette őket. Egy mai napig alkalmazott izraeli katonai stratégia, hogy ha az ellenség elrabol egyet is, nem számit hogy közlegény, vagy felsőbb rangú katona, azért képesek 4en utánna menni, még akkor is, ha ez az életükbe kerül. Ezért is kevés katona esett el, és mai napig is győzedelmeskednek a harcokban. A harc a zsidó nép számára ma is, régen is olyan természetes volt, mint nekünk a bevásárlás. Hmmm... Szóval Dávid tudta a juhait őrizni, ezzel is bizonyította, hogy a szive a helyén volt. Ismerte az élet jelenségeit - a viharokat, napsütést. Ebből azt tanultam meg, hogy Dávid azért volt jó király emberileg nézve, mert már előzőleg bizonyított az élet mindennapjaiban. Elhangzott egy mondat az előadáson: Ha bizonyítasz világi szférában akkor mehetsz Isten népe között is szolgálni.
Amint Dávid felkenetik, 13-15v - az Úr Lelke rászáll, Saulra ez időtájt pedig a gonosz száll. Itt két irányba megy az életútjuk, az egyiknek felfele, másiknak drasztikusan lefele. Dávid életében már látszott a kenet, de ennek még növekednie kellett. Sok éneket, zsoltárt irt, mert rájött hogy a legnagyobb harcot akkor vivja és győzedelem fele tart amikor dícsőiti Istent. Egyik fő gondolat ami bennem maradt, hogy tudta hálaadással dicsőiteni az Urat, tudott örülni. És elgondolkodtam, hogy miért csak a bűneimen bánkódnék, (az is kell), de van amikor eljön az öröm ideje, és akkor én ezt hogy mutatom ki? Hát eléggé berezelek ilyenkor, mit mondanak a körülöttem lévők, és azzal nyugtatom magam, - hát a szivem az örül... De megtanultam egy leckét: ha örülök valaminek, természetesen fülig ér a szám, ha örömmel éneklek, akkor is egy csepp mosoly, nem árt. Dávid táncolt is az Úr előtt... hűha én elég konzervativ vagyok, tánc... az messze áll tőlem. Aztán megfigyeltem Jázmint, hogy ahogy mennek a Gaither dalok, természetesen tapsol, lóbálja magát (mondjuk táncikál), és kacag, látszik hogy örömet szerez neki ez a fajta zene. Én miért nyomom el magamban azt ami természetes kellene hogy legyen? Nem tudom, de nyitott vagyok arra, hogy tanitson Isten, és ami tőle van, azt szivesen felvállalom. Dávid táncolt örömében mikor az Úr ládája, a frigyláda visszakerült Jeruzsálembe. Még felesége Mikál is megfedte ezért. Nem is lehetett gyermeke büntetésül. Dávid kiöntötte szivét lelkét az Úr előtt, nem félt az emberektől, de félte Istent. Ugy-e milyen nagy ellentét Dávid és Saul között?
folyt. köv. Dávid és Góliát
SDG
SDG
